Meloni: Elon Musk nem jelent veszélyt a demokráciára, Soros György igen
Nyilvánosan is védelmébe vette Elon Muskot az olasz miniszterelnök.
Nem mindenki tapsol, amikor lelkes szimpatizánsok Botka László programját azzal próbálják bemutatni, illusztrálni, hogy Grassalkovich Antal földbirtokos szobrára is „Fizessenek a gazdagok” táblácskát aggatnak.
„Botka tanult a hibákból. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje nem ígér nyakra-főre a választónak. Csak beosztóan. Rádöbbenhetett, hogy a május végi ígéretcunami idején sokat markolt és keveset fogott. Akkor a gazdagoknak küldött selyemzsinór mellett felkarolta a közmunkásokat, a minimálbéreseket, a szakmunkás-minimálbéreseket, a kisnyugdíjasokat, a pedagógusokat, az egészségügyieket, a szociális munkásokat, valamint mentőst, tűzoltót, katonát. Ám ezután mintha elapadt volna az oly sokszor bevált baloldali recept, s talán ennek felismerése Nyakó szóvivő »megjuhászodása«, vagy talán annak, hogy a politikai rivális folytonos szapulása és az örökös feljelentgetés nem hoz annyit a konyhára, mint az ígéret.
Talán fölmérték, kontraproduktív, ami például Hatvanban történt. Nem mindenki tapsol, amikor lelkes szimpatizánsok Botka László programját azzal próbálják bemutatni, illusztrálni, hogy Grassalkovich Antal földbirtokos szobrára is »Fizessenek a gazdagok« táblácskát aggatnak.
Szegénységi bizonyítványként.”